23. fejezet
Reggel kopogásra ébredtem, fáradtan nyitottam ki a szemem és ültem fel.
Meglepődve vettem észre hogy milyen sötét van, az ablak felé fordultam, a függöny nem volt elhúzva, ahogy fel akartam állni de éreztem hogy lecsúszik rólam a takaró..
Meztelen voltam mint az elmúlt hetekben minden reggel, a testem bizserget a sok érintéstől..a sok csóktól
Három hete annak hogy itt vagyok Robinnál, és boldogabb vagyok mint valaha, az ágy széléré másztam és kinéztem az ablakon..esett az eső, a tájra sötétség terült
- Gyönyörű vagy - szólt egy mély hang
Megfordultam és hirtelen azt hittem ott esek össze, Dan állt az ajtóban és engem nézett, még szerencse hogy előbb magamra húztam a takarót..
- Mit akarsz itt - kérdeztem haragosan
- Ne haragudj, Robint kerestem...de jobbat találtam helyette - mondta és engem bámult még mindig
- Ne kezd el megint Dan, menj el - mondtam szaggatottan
Reszkettem, féltem hogy Robin itt találja és akkor biztos megöli.
- Már megyek, bocsáss meg - hátrált kifele, de az ajtóból még visszaszólt
- Még mindig szeretlek..-mondta halkan de én mégis értettem minden szavát
- Haaaaaaaaaa - kiáltott fel Hanna és majdnem arrébb lökve előre futott
Én csak a szememet forgattam erre és utána mentem
- Na mi az - néztem lefelé, mivel Hanna a nagy sárba térdepelt
Ha Miss Heliotrope látna..eső után tiszta sár volt az egész erdő, de muszáj volt kicsit ki szellőztetnem a fejem ezért megkértem azt az egy embert hogy aki ha úgy mondjuk imád a sárban "heverészni"
- Ezt nézd meg hercegnő, gyönyörű - nyíltak nagyra Hanna nagy barna szemei aki kicsit odébb guggolt hogy én is lássam
Egy gyönyörű apró csepp virág kezdett nyílni a bokrok alján, ilyen zord időben ez volt az erdő gyémántja.
Hanna leakarta tépni de meg állítottam a kezemmel..
- Ne, ebben az erdőbe ez az egy ami szép..
- Még mindig nem vagy ide való Maria - hallottam meg egy ismerős hangot
Hátra néztünk Hannával és Robint láttuk a csapatával
Először nem is fogtam fel mint mondott mikor a szemébe néztem akkor kezdett feltörni a szívemben az amit mondott
Fel emelkedtem a földről és közelebb mentem hozzá...úgy éreztem most mintha semmi nem kötne ide mintha közöttük csak egy idegen lennék és ezt éreztem Robinál is...
- Hát ezt gondolod - kérdeztem tőle közben pedig a sírás kerülgetett
- Igen ezt, még mindig nem fogadod el ezt a erdőt még mindig nem érzed a tiednek - mondta és elfordult
- Lehet így van - dadogtam
- Menjetek haza - szólt Armand
- De.. - kezdtem volna bele
- Most - szólt erőteljesen Robin és elindultak az erdő sűrűjében
Lassan és csendesen sétáltunk vissza a várba Hannával, egyikőnk sem tudott megszólalni ezek után, mikor beértünk Hannának intették hogy az anyja már várja.
- Mennem kell Maria sajnálom, beszélünk még - ölelt át
- Rendben szia - mondtam neki hamar és felmentem a Robin szobájába
Mikor becsuktam a fa ajtót hamar össze rogytam előtte..a torkom szorított oda kaptam a könnyeim pedig egyből kicsordultak.
Rég történt ilyen mióta eljöttem Holdszállásról azóta ez az első alkalom hogy sírok, úgy éreztem Robin szavai meg fojtanak
- Még mindig nem vagy ide való Maria.... - csengett fel számtalanszor ez a mondat a fülembe
Órák hosszat vártam Robinra, az ablaknál álltam és néztem kifelé hátha feltűnik de az erdő üres és csendes volt.
Mikor kinyitottam a szemem egy fekete cipőt láttam magam előtt ahogy egyre jobban tisztult a kép felnéztem és Robin fekete szemeivel találtam magam szembe
Nem volt erőm megszólalni így vissza hajtottam a fejem a térdemre, hallottam hogy Robin a földre dobja a csizmáját és még valamit motoszkál.
Közelebb jött éreztem jellegzetes és férfias illatát, felemelte az arcom és a szemembe nézett
A gyertya fényénél jók kivehetőek voltak az arc fonásaink, tudtam hogy lát mindet a sírásomat az érzéseimet.
- Hol voltál - kérdeztem halkan
- Gyere fürdeni - mondta ő is halkan de határozottan
Nem volt kedvem kérdezősködni, tudtam úgy sem mond el semmit sem, felvett és bevitt..
Elég rövidke bocsi :( 15 komi után lesz friss, kellenek a visszajelzések <3
